Az új Stralis tervezésekor fontos szempont volt, hogy az ügyfelek számára a teljes fenntartási költséget továbbra is alacsonyan tartsák. Ezt a célt a járműköltségek két fő tényezőjének - a karbantartás és a fogyasztás - csökkentésével érték el. A Stralis nyergesvontató alacsony karbantartási költsége annak köszönhető, hogy a hosszabb olajcsere-periódus miatt kevesebb az állásidő, valamint gyorsabbá és pontosabbá vált a fedélzeti- és a szervizdiagnosztika. A Cursor Euro 5 motorok - a nyomaték, az élettartam, illetve a karbantartási és működtetési költségek szempontjából - etalonnak számítanak. Emellett üzemanyag-fogyasztásuk 2-5 %-kal alacsonyabb az egyébként is gazdaságos Euro 3 változatokénál.
Miért fekete?
Az Iveco és az új-zélandi All Blacks rögbicsapat szponzorációs szerződést kötött, amely négy évre szól. A csapat 75%-os nyerési arányával minden idők legerősebb nemzeti rögbicsapatának számít. Az Adidas 2006 augusztusában végzett globális felméréséből az is kiderült, hogy az rögbicsapat a világ öt legismertebb sportcsapata közé tartozik: a ranglistán megelőzi a népszerű Forma 1-es Ferrari csapat, de a Juventus vagy a Barcelona focicsapata például már az All Blacks mögött foglal helyet. Az „All Black”-es fiúk a fekete mezes, marcona külsejű, elszánt sportolók , akik játékukkal ámulatba ejtik a világot. Nemcsak eredményeivel vívták ki a világ elismerését, hanem az általuk képviselt értékekkel is: ígéreteiket elkötelezetten igyekeznek megvalósítani és a megcélzott eredményekért elszántan küzdenek, kulcsfontosságú számukra a csapatszellem, az erő, de ugyanakkor a mértékletesség is. Mivel ezen prioritások az Iveco üzletpolitikájában is kiemelt szerepet töltenek be, tökéletes összekötő kapocsként szolgálnak a két fél közötti partnerségben.
|